2019 Pénzügyi beszámoló - az Önkormányzati választások éve

Az Egyesület megalakulásának egyik célja az volt, hogy a 2019-es Önkormányzati választásokon induló, jelölt tagjainkat támogassuk, ezért az első két hónapban befolyó összegek többnyire az Egyesület ismertségét növelő- és a választási kampányhoz kapcsolódó kiadásokra valamint rendezvényekre fordítottuk.
  • Továbbá készítettünk egy tájékoztató videót a képviselői tevékenységről (mivel Kósa Emőke képviselői mandátumot szerzett)
  • Közösen ellátogattunk a Pusztazámori Hulladéklerakóba tanulmányozni a települési hulladék útját, hosszú távú célunk, a tudatos környezetformálás érdekében
  • Az új településközpont terveivel kapcsolatosan lakossági kérdőívet állítottunk és terjesztettük, majd a kitöltött dokumentumokat fogadástuk, feldolgoztuk és nyilvánosan értékeltük
  • Kialakítottuk az azóta is megjelenő ÖsszeKOvácsoló Magazin struktúráját és megjelent az első szám megjelentetése amit valamennyi lakos részére eljuttattunk
  • Halottak napi közösségi rendezvényt szerveztünk a Községi Temetőben a Nagykovácsi Művészeti Iskola és a Plébános úr közreműködésével
  • Karácsonyi közösségi programot szerveztünk az önkéntesek munkájának megköszönésére

Hatékonyan gazdálkodtunk, a kampányhoz kapcsolódó adományokat gazdaságosan használtuk fel, így a maradványt az egyesület közéleti magazinjának az ÖsszeKovácsoló magazin első számának megjelentetésére tudtuk fordítani

 

A 2019 évi énzügyi beszámoló itt tekinthető meg:  2019 évi pénzügyi beszámoló

 

Együttműködő szervezetek

Támogató partnerünk - NATE - Nagykovácsi Természetvédők