Kérjük, hogy adományával támogassa működésünket! - Tovább a támogatáshoz »

FUTUNK A KUTYAFUTTATÓ UTÁN - Holcsa Judit írása

Bizonyára sokan tudják, hogy a linum parkoló előtti területen parkosítani szeretne az önkormányzat. Arról is sokan értesültek már, hogy a nagykovácsi kutyások fb csoportban illetve más fórumokon is évek óta felmerült, hogy egy nagykovácsi méretű településen, ahol nagyon nagy arányban tartanak a lakók utyákat, szükség lenne egy Kutyafuttatóra.

Az első kezdeményezés ezügyben 2021-ben volt. Az Önkormányzat lesöpörte az asztalról, azzal a kijelentéssel, hogy az Önkormányzatnak nincs erre megfelelő területe, vegyenek, vagy béreljenek maguknak a kutyatulajdonosok, alakítsák ki, szerezzék be az engedélyeket és a szomszédok hozzájárulását, akkor majd az Önkormányzat is engedélyezi.
Azt is többen tudják, hogy ebben az évben megfenyegette az Önkormányzat a kutyákat elengedő gazdákat, hogy büntetni fognak a közterületesek, mert kutyát közterületen és erdőben is csak pórázon szabad sétáltatni
Jelenleg a kutyás családok bevált kutyafuttató területe az óvoda előtti rét, a kosárlabda pályával és a műfüves pályával körbeölelt terület. Ez abban az esetben szabályos lehetne, ha az Önkormányzat kijelölné kutyafuttatónak. A kijelölés semmilyen létesítményt nem kíván törvény szerint, csupán egy táblát, hogy "kutyafuttató". Sajnos erre a kérésünkre az volt a válasz, hogy oda iskolát akarnak építeni és ha kijelölik a területet addig – akár átmenetileg is –, akkor nagyon nehéz lesz majd elvenni a kutyásoktól. Tehát maradt a szabálytalan kutyafuttatás. 

Azt is biztosan tudják a kutyások és nem kutyások egyaránt, hogy a felelős kutyatartáshoz hozzátartozik a kutyák szocializációja, lemozgatása, társas kapcsolatok építése kutyák és gazdák között egyaránt. A kutya nem szobanövény, nem kerti törpe és nem betörő-távoltartó vészcsengő. Évszázadok alatt háziasította az ember, vette maga mellé, és alakította ki azt a tulajdonságot benne, hogy jobban kötődik az emberhez, mint saját fajtársaihoz. Mindemellett szüksége van a fajtársakkal való szocializációra is. A kutyáknak évszázadokon keresztül feladatai voltak az ember mellett. Bizonyos fajták bizonyos feladatokra (vadászat - vad űzés vagy vad elejtés után a gazdához hordás, védelem, nyáj őrzés, szánhúzás, hadi feladatok, stb.) lettek kiválasztva, tenyésztve, tanítva. Ezek a feladatok a mai világban eltűntek a legtöbb kutya életéből, házi kedvencként tartják őket, de a temperamentumukban benne van az, amit évszázadokon át elvártak tőlük. Kivételt képeznek a szolgálati kutyák, a segítő kutyák és a terápiás kutyák, ugyanakkor nekik is szükségük van gondtalan játékra a munka után.
Így a különböző kutyáknak különböző módon, de szüksége van kutyás programokra. Erre megfelelő egy jól megtervezett és kialakított kutyafuttató, ahova akár lehetne kutyakiképzőket is hívni, hogy jól nevelt, behívható és jól szocializált kutyák éljenek Nagykovácsiban. 

Idén indítványoztam egyeztetést az Önkormányzattal, az októberben megrendezett közmeghallgatásra is elvittem a témát, ugyanazzal az egyszerű mozdulattal söpörték le, mint két évvel ezelőt szó szerint idézem az Önkormányzat válaszát:

"A kutyafuttató kérdése már a 2021-ben tartott közmeghallgatáson is felmerült, és az akkor adott válaszunkat továbbra is fenntartjuk. Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata sajnos nem rendelkezik szabad területtel, melyen a kért kutyafuttató kialakítható lenne. Megértve a kutyatulajdonosoknak az igényét, amennyiben benyújtanak egy olyan kérelmet, amiben konkrétan megjelölik azt a magánterületet, amit felajánlanak a kutyafuttató megvalósítására és bekérik az utca lakóinak, valamint a szomszédságnak az írásbeli hozzájárulását ennek a kutyafuttatónak a megvalósulásához, ez a kérdés ismételten a Képviselő-testület elé terjeszthető."

Mindezekkel egyidőben a Linum parkoló mellett parkot szeretnének építeni. Közös tervezésre buzdítják a lakosságot. Azt írják, nincsen az Önkormányzatnak megfelelő területe a kutyafuttató kialakítására, holott ez a terület, minden más mellett alkalmas lenne egy kutyafuttató kialakítására is. A kutyafuttató mellett lehetne kisebb park, ugyanúgy virágok, fák, padok, kiülők, esetleg a tiniknek – mert az is nagy hiányosság Nagykovácsiban – egy "grund". A kutyafuttató, egy ekkora kutya létszámot magáénak mondható településen a kutyások és nem kutyások együttes érdeke. A kutyák egy elkerített területen biztonságosan játszhatnak és a nem kutyás, esetleg kutyától félő lakosok is biztonságban érezhetik magukat. 
A megfelelő méretű kutyafuttató oktatási és kutyával való sportolási célokat is szolgálhatna, ezzel segítve a kutyák biztonságos és felelős tartását, valamint a tanfolyamok bevételt jelenthetnének az Önkormányzatnak pályabérleti díj formájában. Természetesen az önálló kutyafuttatás nem kerülne pénzbe a tulajdonosoknak. Nagykovácsiban elég sok olyan beruházás történt az utóbbi időben, ami a szociális életet szolgálja. Épült kondipark, kosárlabda pálya, műfüves pálya, vannak különböző kiülők, sétálók, a Linum Udvar parkosítva van. Gyermekjátszóterek is elérhető távolságban vannak a falu különböző pontjain. 
A kutyás családoknak semmilyen jogszabályilag biztosított lehetőségük nincsen a kutyák felelős tartására, lemozgatására és szocializálására. A kutyatartók körében végzett kérdésfeltevés eredménye a következő volt: 

  1. a kutyafuttató ideálisan azon a környéken legyen, ahol a közösségi terek, az oktatási intézmények és a bevásárlóközpontok vannak, mivel a kutyás családok amúgy is ezekre terekre járnak kutyával. Tehát iskolába, óvódába jövet, menet, bevásárlás kapcsán, vagy sporttevékenység előtt-után sétáltatják a kutyákat
  2. Praktikusan nem igazán vennék igénybe a falu külterületén, gyalogosan nem elérhető kutyafuttatót, sokkal inkább olyan terekre mennének kutyát futtatni, ahova amúgy is egyéb intéznivalók miatt mennek.
  3. A fenti szempontok alapján ideális lenne a Linum parkoló melletti-előtti háromszög alakú terület egy részét lekeríteni, néhány paddal, kutyagumi szemetesel és egy ivóvízvételi lehetőséggel ellátni. (Megjegyzem ezek nem követelmények a kutyafuttató létesítéséhez, csak kulturáltabbá tennék. Törvényi követelmény csupán a terület kijelölés szükségessége)
  4. A kutyafuttató a közösségi terek funkció bővítéseként létesülne, mert egyéb közösségi funkciókban már bővelkedik az adott terület, a kutyák biztonságos szocializációját, lemozgatását, esetlegesen tanfolyamok lebonyolítását, kutyakiképzést, kutyás sportok űzését szolgálná.

A cikk az ÖsszeKOvácsoló magazin 2023 novemberi számában jelent meg.

A magazinban azért adtunk teret a kutyás közösség által megfogalmazott igénynek és javaslatnak, hogy kifejthessék érveiket, és ezáltal párbeszédet nyissunk a kérdésben. (a szerk.)


Lapzárta után, a Lenvirág park közösségi tervezésén az Önkormányzat úgy nyilatkozott, hogy külterületen, a Kossuth Lajos utca nyugati végén helyet talált a kutyafuttatónak, így megindulhatnak a tárgyalások a kialakításról. 

A képek az Óbudai Kutyás Egyesület által üzemeltetett kutyafuttatóknál készültek.

Együttműködő szervezetek

Támogató partnerünk - NATE - Nagykovácsi Természetvédők
Támogató partnerünk - CiNKe

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy értesüljön legúljabb híreinkről és eseményeinkről.

Sikeresen feliratkozott!
Köszönjük!