Nyílt levél Nagykovácsi Önkormányzata, Polgármestere felé!

Az Összekovácsolók Egyesület és Nagykovácsi Természet- és Környezetvédelmi Egyesület nevében nyílt levéllel fordulunk a falu vezetéséhez.

Tapasztaljuk, hogy a jelentősen megnövekedett turistaforgalom sokunknak okoz problémát. Tudjuk, hogy ennek főleg a pandémiás helyzet az oka, de számolnunk kell azzal, hogy a járványtól függetlenül is, a megnövekedett forgalom hosszabb távon is kezelést kíván. A rengeteg parkoló autó elsősorban a hétvégéken tapasztalható, ezért úgy gondoljuk, erre a helyzetre olyan megoldást kell találni, ami a jövőben is hasznos és fenntartható lehet.


Semmiképp sem szeretnénk kedvüket szegni a hozzánk kirándulni vágyóknak, és mindenképp mellőznénk a barátságtalan megnyilvánulásokat. Ezért két irányba javasolnánk az önkormányzatnak elindulni:

  • Megszólítani jól látható és hallható módon, több csatornán is (a település bejáratánál, az önkormányzat honlapján, facebook üzenetekben, egyéb médiás felületeken) az ide látogatókat, amelyben felhívjuk a figyelmüket a lehetőségekre, arra, hogy mit kérünk és mit ajánlunk nekik.
  • Megfelelő információs táblákkal, infrastruktúrával segíteni azokat, akik parkolót keresnek.

A megszólításhoz javasolnánk egy ilyen, vagy ehhez hasonló szöveget:


„Kedves Nagykovácsiba Túrázó Természetkedvelő Barátunk!
Kérünk, ha túrázni jöttél hozzánk Nagykovácsiba, lehetőleg ne autózz be a településre, hanem mielőbb tedd le az autódat!
Vannak túra utak, amelyek már a falu határából indulnak, van buszjárat, amely végigmegy Nagykovácsi főutcáján. Ellenben az erdőkhöz közeli utcák többnyire nem elég szélesek, nem rendelkeznek parkoló helyekkel, vagy nem úgy kerültek kialakításra, hogy gond nélkül elbírnák a rendszeres, hétvégi nagy terhelést.
Mi is vigyázunk a környezetünkre, amennyire csak tudjuk, igyekszünk megóvni. Kérünk, segíts ebben nekünk!
Ha megnézed az információs táblánkat/internetes oldalunkat/…-t, akkor találsz segítséget, hol és hogyan parkolhatsz, hol érdemes kirándulni, honnan hová juthatsz el.
Köszönjük megértésedet és együttműködésedet! 
Várunk máskor is!”


Az információs táblákkal pedig ezt az üzenetet tudnánk megerősíteni, alátámasztani. A táblákon be lehetne mutatni a kijelölt parkolóhelyeket, buszmegállókat és az innen könnyen megközelíthető kirándulóutakat.

Ha a település vezetése egyetért velünk ebben a témában, akkor találjuk ki együtt a legjobb megoldást és lépjünk mielőbb, mert így megelőzhetünk további bosszúságokat, konfliktushelyzeteket, károkat.

Ehhez az önkormányzat részéről fontos lenne mielőbb felmérni a reális lehetőségeket, illetve egyeztetni kellene, tárgyalásokat kellene kezdeni a nagyobb parkolóhelyek üzemeltetőivel - jelenleg az Amerikai Iskolával, (később a készülő bevásárlóközponttal), hogy a hétvégi megnövekedett forgalomban (meghatározott időintervallumban) bocsássák rendelkezésre parkolóhelyeiket.
Különösen a rendszer beálltáig, a közeli időszakban fontos lenne, hogy a készenléti szolgálat, helyi önkéntesek vagy alkalmi közterületi dolgozók vegyenek részt abban, hogy felhívják a figyelmet az új rendszerre. Most, amíg a járványhelyzet fennáll, azt is javasoljuk, hogy a hétvégi parkolási rend kialakítására az önkormányzat biztosítson forrást a hétvégi közterületi dolgozók bérére (a covid helyzet kezelésére tartalékolt összegből).


Megfontolandó az is, hogy bizonyos helyekre kihelyezzünk-e megállni tilos táblákat.


A részletek kidolgozásába érdemes bevonni a falu lakosságát, a helyi civil szervezeteket. Minden bizonnyal vannak, akik jobban értenek a témához, akiket jobban érint ez a probléma és olyanok, akik szívesen részt vesznek aktívan, akár önkéntes segítőként is a projektben.  


Az országban már több településen megvalósították azt, hogy a nagy turistaforgalmat kiterelték a települések központjából. Vannak jó gyakorlatok a járványhelyzethez kapcsolódóan és attól függetlenül is. Az előbbire küldünk is egy jó példát, hogy oldották ezt meg máshol.

 

Várgesztes kiránduló környezetében készült fotó (foto: Alberti Tamás, 2020)

 

Egyesületünk (egyesületeink) szívesen részt vesznek a részletek kidolgozásában és a megvalósításban egyaránt.

Nagykovácsi 2021. március 24. 

Együttműködő szervezetek

Támogató partnerünk - NATE - Nagykovácsi Természetvédők