Levélváltás szociális témákban Grégerné Papp Ildikó Igazgatási osztályvezetővel

Tisztelt Osztályvezető Asszony, kedves Ildikó!

A minap egy szomorú telefonhívást kaptam. Egy 80 év feletti nagykovácsi illetőségű úr hívott fel és azt mesélte el, milyen szomorú amiatt, hogy nem törődik velük az önkormányzat. Igazán nem vár sokat ebben a nehéz helyzetben, nem kért segítséget vásárláshoz, nem vár el segélyt és azt sem, hogy ilyen időkben megemékezzenek a születésnapjáról. De az igen rosszul esik neki, hogy az eltelt év alatt egyszer nem kérdezték meg tőle: hogy van? Sem levélben, sem személyesen. Holott tudja, hogy a hivatal rendelkezik erre vonatkozó adatbázissal.

Elgondolkodtam ezen, sokadszor. Nem vagyunk könnyű helyzetben, hiszen rengeteg a munka. Nehéz észrevenni azokat, akik csendben élnek, nem írogatnak levelet, nem kérnek segélyt. Mégis egy idős embernek rendkívül sokat jelent egy apró figyelmesség, amely egy kedves levélben nyilvánul meg, vagy egy telefonban. Én magam is feljárok egy 89 éves nénihez a tavaly tavaszi lezárás óta, rendszeresen vásárolok neki és mivel egyedül él és a lánya távol lakik, sok kis apró ügyben is támogatom. Felfigyeltem egy kiragasztott lapra, amelyet tavaly kapott az önkormányzattól: virágcsokrot ábrázol mellette néhány mondatban köszöntik születésnapja alkalmából. Ilyenek a magányos idős emberek, fontos nekik az apró figyelem, napokig, hetekig élteti őket néhány személyes szó.

Azt szeretném javasolni, hogy készüljön egy levél minden 70 év feletti nagykovácsi lakosnak, melyben megköszönjük kitartó türelmüket és fegyelmezett viselkedésüket a járvány idején, egyúttal megkérdezzük, hogy érzik magukat, van-e szükségük segítségre, támogatásra. Esetleg ebben a levélben lehetne tájékoztatni őket a HID szolgálat nyújtotta lehetőségekről, mely idén új szervezetként biztosítja az idősek felé a segítségnyújtó szolgáltatásokat. 

Nagykovácsi, 2021 március 19.

Üdvözlettel, Kósa Emő, képviselő
 


 

Kedves Képviselő Asszony!

Kezdeményezését nagyon jó ötletnek és támogatandónak tartom, így szívesen részt veszek ennek kivitelezésében. A hivatali utat betartva a megkeresést továbbítom polgármester asszony és jegyző úr felé.

Nagykovácsi 2021.március 20.

Üdvözlettel: Grégerné Papp Ildikó 
 

Együttműködő szervezetek

Támogató partnerünk - NATE - Nagykovácsi Természetvédők