Múzeumi Szombat beköszöntő

Jó ideje gondolkozunk azon, hogyan is segíthetnénk azt a folyamatot, hogy a Nagykovácsiba érkezők jólesően megérkezzenek, „itthon legyenek”.

Beszélgetéseink során mindig felmerül a lassan kialakuló identitás kérdése. Vajon van-e időnk körülnézni és megismerkedni azzal, hogy a település, ahova költöztünk milyen múlttal rendelkezik, milyen érdekességeket rejt, milyen emberek lakták és lakják, milyen történeteik, szokásaik, hagyományaik vagy kedvenc hobbijaik vannak? Láthatunk -e ebből valamit?

Belevágunk most ebbe a Múzeumi Szombat programba, mely egyik nagyon régóta Nagykovácsiban élő tagunk ötlete volt és mi nagy lelkesedéssel csatlakoztunk a kidolgozásához. Nagy örömünkre szolgál, hogy mind Gábor Atya, az Öregiskola, mind a Teleki-Tisza-kastély, a Nagykovácsi Természetvédők (NATE) és a további kiállítók örömmel kapcsolódtak be, így reményeink szerint sikerül egy minden lakos számára érdekes és izgalmas programot létrehoznunk. A tervezett helyszíneken információs táblákon ismerhetik meg a legfontosabb tudnivalókat, de ugyanezt a honlapunkon is megtalálják. A rövid történetek szinte mindegyikében közös, hogy azok a helyek, emlékek, melyeket most megcsodálhatunk nagykovácsi lakosok összefogásának eredménye, sokan és sokat tettek azért, hogy most láthassuk, élvezhessük ezeket, mely iránt nagy tisztelettel vagyunk.

Tíz helyszínen várjuk tehát az érdeklődőket 2022. április 23-án szombaton délelőtt 10 és délután 5 óra között. A helyszíneken kézbe vehető majd egy „huncut” kérdéssor is, melynek kitöltői között 10 különleges ajándékot sorsolunk ki.

A programhoz a Teleki-Tisza-kastély egy különleges nyitó eseménnyel csatlakozott, mely április 22-én 19.00-kor kezdődik a kastély dísztermében. Hsin-Ni Liu zongoraestjét hallgathatják az érdeklődők.  

A szombati program kiegészülő eseménye a NATE által a Föld Napja alkalmával szervezett vezetett kirándulás a Nagy-Szénás hegyre, mely természeti értékeinkre hívja fel a figyelmet. Indulás a Szeles utca végén lévő Tanösvény táblától április 23-án szombaton 09.00 órakor. A túrát Peregovits László vezeti.

Jöjjenek, sétáljanak Nagykovácsiban, látogassanak el a helyszínekre és gyönyörködjenek mindabban a sok csodában, amely településünkön megtalálható! És gondoljanak arra is nyugodtan, hogy vendéglátóhelyeink útközben jó szívvel fogadják a megpihenni vágyókat. 

Kósa Emő, elnök

A rendezvény támogatói és együttműködő partnerei

Együttműködő szervezetek

Támogató partnerünk - NATE - Nagykovácsi Természetvédők