Teleki-Tisza-kastély - Helyszínismertető

A fővároshoz közeli Nagykovácsi területe a 18. században a Wattay család birtokában állt, később házasságok révén a Róth, a gróf Teleki, majd a Tisza családok kezére került. Az erdőség közepén az 1830-40-es években épült fel egy klasszicista stílusú rezidencia, amelyet később többször bővítettek, átalakítottak.

A ma is látható historizáló, neoreneszánsz formáját Tisza (II.) Lajos idejében az 1880-as évek első felében kapta. A Magyar Cserkészszövetség megbízásából az elmúlt években színvonalasan felújított kastély impozáns tereivel különböző rendezvények helyszínéül szolgál, ősfás parkja kellemes séták helyszíne.

A Múzeumi Szombattal párhuzamosan a kastélyban egy másik rendezvény is lesz, ezért ezúttal a főkapun belépve, rögtön a kőkerítés mellett tekinthető meg (esőmentes nap esetén) a kastélytörténeti kiállítás, amely bemutatja a birtokos családok és a kastély történetét. Kérjük, hogy ezúttal a parkba beljebb ne menjenek, erre máskor, a megszokott nyitvatartás szerint van lehetőség. Köszönjük!

Talán kevesen tudják, hogy a Nagykovácsi kastélynak 1848-as története is van. Weber Ferenc plébános 1847-től már az egyházi krónikát (Historia Domust) is magyarul vezette. Ő jegyzi fel, hogy 1848 őszén a falu 83 önkéntes nemzetőrt (gyalogos honvédet) küldött Kossuth seregébe.

Az egyház krónikása azt is megörökítette, hogy „1849. május 4-én kezdték ostromolni Buda várát. A fő hadiszállás itt Kovácsiban vala, a fő tábornok s vezér Görgey Arthur volt. Ekkor lövetett itt az uradalmi szérűskertben agyon Tek. Miskei Imre, több megyének táblabírája, Pest megyében hajdan tevékeny főbíró a Pilis járásban, most Császári királyi biztos, mint ilyen újoncozott Ausztria részére. A várat 16 napi ostrom után rohanással vették be.”
B. Szatmári Lajos Nagykovácsi rövid története című munkájában a vezérkari főhadiszállás elhelyezését a (Wattayak) Telekiek által megépített, ma is álló klasszicista kastélyba, mai nevén: Teleki-Tisza-kastélyba valószínűsíti.

A szombati napon ha egy kellemes sétára vágyik, javasoljuk a kastélyparkban megtekinthető tanösvényt, amely Magyarország tájait és a rájuk jellemző állat- és növényfajokat mutatja be. A tanösvény első állomása a főkapun belépve és balra fordulva, a Kossuth Lajos utcával párhuzamosan elindulva található meg, az utolsó pedig a régi üvegház mögött látható. (A tanösvény önmagában, segédeszköz nélkül is olvasható, de mobiltelefonos applikáció segítségével (fARkaskölyökképző néven található meg az alkalmazásboltokban) látványos 3D változatban is megtekinthető. Az alkalmazáson belül a „Tanterem” menüpontot kell választani és a kamerát a tanösvény tábla grafikája felé kell tartani, amíg a program fel nem ismeri az ábrát.)
A kastélyparkban elrejtettünk kis táblákat, amelyeket az AR (augmented reality / kiterjesztett valóság) technológia segítségével, a valódi és a virtuális világ összekapcsolásából létrejövő kép segítségével vizsgálhatunk meg és a talált képhez kapcsolódóan egy találós kérdés is tartozik. (Mobiltelefonos applikáció szükséges hozzá: fARkaskölyökképző néven található meg az alkalmazásboltokban. A programot elindítva a „Tanösvény” menüpontot kell választani, majd a telefon kameráját az adott ábrára irányítani, amíg a program fel nem ismeri az ábrát.)
 

A rendezvény támogatói és együttműködő partnerei

Együttműködő szervezetek

Támogató partnerünk - NATE - Nagykovácsi Természetvédők